Miley Cyrus és Vanessa Hudgens

"Sosem gondoltam volna, hogy egy részlet Orson Welles korából, amelyet a Tökéletlen idők rendezője, Richard Linklater rendezett, bármennyire jó lehet, de tévedtem. A 'Me and Orson Welles' Linklater legújabb filmje, nagyon bizalmas portréja Orson Welles-nek (Christian McKay játssza) és munkájának (úgy értve, hogy rendezett és szerepelt is), a Caesar művészi előadásának 1937-ben.
A történetet Richard Samuels szemszögéből látjuk (Zac Efron alakítja), aki egy 18 éves gyerek, aki kap egy kis szerepet a darabban Luciusként, és közvetlenül tapasztalja meg, milyen az, ha a legendás Welles megharagszik. A film elég tipikus elbűvölő korszakrészlet, azonban McKay rendkívüli alakítása Welles-ként a következő szintre teszi a filmet.

Samuels átlagos gyerek, akinek magasabb céljai vannak, mint szimplán az iskola befejezése, New York City-be merészkedik, és szerez egy szerepet Orson Welles darabjában. Bemutatják a gyönyörű Sonja Jones-nak (Claire Danes), aki Welles asszisztense, hamarosan belé is esik, azt is beleértve, hogy lefogadja 5 dollárban, hogy lefekszik vele mindenki más előtt. Ahogy mindig, semmilyen drámai történet nem lehet teljes egy olyan női karakter nélkül, aki mindenkinek felrúgja a tökéletes tervecskéjét a sikerhez, itt sincs ez másképp.

A 'Me and Orson Welles' igazán sosem lép a tipikus korszakrészlet 1900-ban felállított határain túl vagy fölé, de ha McKay nem testesítette volna meg ilyen brilliánsan Welles-t, valószínűleg közel sem szórakoztam volna ilyen jól.

Ha nehéznek találod a drámákkal kapcsolatos korszakrészletek élvezetét, tartsd távol magad a 'Me and Orson Welles'-től. Azonban ha Orson Welles rajongója vagy, vagy csak kíváncsi vagy, milyen lehet pár hónapot tölteni a világ egyik legkarakteresebb filmkészítőjével tölteni, akkor nagyon megéri megnézni. Christian McKay tökéletesen adja vissza Orson Welles heves személyiségét, ez még egy ok arra, hogy a film végképp megnyerő legyen. Amikor vége lett, semmi mást nem akartam, csak még több részletet látni Welles hártalévő életéből, egészen addig, amikor megcsinálta az Aranypolgárt és a Macbethet. Szerencsére Efron karaktere mindig ott van, hogy kiegyensúlyozza az intenzitást.

Linklater rendezői jelenléte nem süt olyan fényesen a 'Me and Orson Welles'-en keresztül, mert miután elvégzi a munkáját és felállítja a jelenetet, hátralép, hogy Efron és McKay színpadra léphessen. A tavalyi torontói film, a Married Life, egy másik drámai korszakrészlet, olyan unalmas volt, hogy majdnem csalódott voltam, mikor vége lett. Amíg ezt néztem, először azon aggódtam, hogy ez is hasonlóan végződik, de szerencsére vicces, szórakoztató és megnyerő maradt egészen a végéig.

Zac Efron szintén megérdemli, hogy megemlítsem átlagon felüli előadása kapcsán, amely semmi máshoz nem hasonlítható, amit tőle valaha láttál. Mindent összevetve elég szórakoztató, de semmi átlagon felüli nincs benne.
 

- Firstshowing.net